136. Örök adventben
2009 december 20. | Szerző: Tuz
Jöttek és tűntek szent
karácsonyok,
tizennyolcnál is több talán,
tizennyolcszor kerestem
Őt,
de titok maradt nekem és talány.
Csak gyertyalángot láttam és fenyőt,
azokban
véltem vártam Őt,
az Ige szólt, és csengett az ének,
egy sugarát elfogtam
szemének,
de villanás volt csak és rejtelem.
Kutattam arcát a szent
éjeken,
éreztem ízét borban és kenyérben,
palástja lengett már az
égen,
de a felhőknél is magasabban;
annyi tűnt karácsony után,
én mégis
– adventben maradtam.
Tudom, a hegynek le kell omlani,
akkor jön, ha
a völgy is egyenes,
Uram, évekig készítem utad,
amelyen hozzám végre
eljöhess.
Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres?
Vagy úgy toppansz be,
mint vőlegény?
Mécsemet minden nap megtöltöm,
Örök adventben várlak én.
134. Angyalok
2009 december 20. | Szerző: Tuz
Az angyalok aBibliában az Úr küldötteiként keresik fel az embereket, vagy dicsőítve állják
körül az Úr trónját. Az angyalok kilenc hierarchiája a késő antik teológiában az
embertől az Istenhez való felemelkedés fokozatait szimbolizálja. A keresztény
művészet az angyalokat kezdettől fogva ember (férfi) alakban jeleníti meg, antik
római viseletben. Eleinte szárnyak nélkül, a 4. századtól jelennek meg a
szárnyas angyalok, majd a késő reneszánsztól a szárny ismét eltűnik a vállukról.
Az angyalok fejedelmei a hét arkangyal, a három legnépszerűbb: Mihály, Gábor,
Rafael. * Mikhaél az ítélkező, a gonosz legyőzője, a mennyei seregek vezére, a
középkor harcias szentje. Névnapja szeptember 29-én van, az őszpontot vigyázza.
* Gábriel a hírhozó. Attribútuma a liliom vagy a jogar. Névnapja március 24-én
van, a tavaszpontot vigyázza.
* Ráfáel a gyógyító és az őrangyalok
elseje.
131. Hogyan ünnepelnek a gyerekek a világ más tájain?
2009 december 12. | Szerző: Tuz
Hollandia
130. Igaz szeretet
2009 december 12. | Szerző: Tuz
Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
„Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem.”
“Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.”
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
– Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?
Az idős hölgy ezt felelte:
– Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském.
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
– Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki.
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
– Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy.
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta:
– A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni
Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem:
– És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.”
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
– Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?
– Oké – mondta. – Remélem, van elég.
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is. A fiú ezt mondta:
– Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
Aztán rám nézett és hozzátette:
– Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! – Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett. Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt. Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért – még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
129. A szaloncukor
2009 december 7. | Szerző: Tuz
Míg kicsi voltam azt hittem, hogy nem csak nálunk van szaloncukor. Felnőttként már tudom, hogy nem igaz ez. De érdekes módon, mikor 4 éve 2 alkalommal is Svájcban voltam (két különböző részén), úgy adták elő, mintha ismernék ezt az édességet. Hát nem igaz. Mint kiderült, ők másra gondoltak a Salonzuckerl szó hallatán, mint amire én. Hát, ezt ők nem tudják meg az életben, hogy milyen is a Salonzuckerl.
De mi is ez valójában és honnan indult útjára?
Őse Franciaországban készült a XIV. században fondantcukorként, ahonnan német közvetítéssel került Magyarországra a XIX század első harmadában. Kezdetben kézzel készítették, de a század végére már itt is megjelentek a fondant készítő gépek. Az első cukrokat a Gerbeaud számára készítette a Stühmer csokoládégyár. S mivel csak a magyarok aggatják fel a karácsonyfára, így hungarikumnak számít.
“Kis szaloncukor-történelem
XIV. századi francia édesség a kizárólag nálunk népszerű szaloncukor őse. Sok
kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a
csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt.
Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a XIX. század
első harmadában kezdtek foglalkozni a magyar cukrászok.
A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet
azóta is kizárólag a magyarok készítik. Ha a világban bárhol szaloncukorral
találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor
előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető.
Pedig a fondantcukor – túltelített oldatból kikristályosított cukormassza -,
amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első
említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe
egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerű csemegét. Más források
szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítők kínálatában már ott
volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerű cukorka, de legfőképpen a sörbet, a
fondanthoz hasonló, higított cukormassza, esetleg gyümölcsökkel dúsítva, hidegen
szervírozva: amit ma vizes fagylaltként ismerünk.
Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk
adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondantkészítés
tudományát. A XIX. század első felében már ismerték és készítették a fondant
alapú cukorkákat, például a Wikus-féle üzemben – tudtuk meg Borsódy Mihály
szakértőtől.
Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat. Az
azonban tudható, hogy a fát díszítő szaloncukor valamikor a XIX. században
jelent meg az üzletekben.s A század második felében már keresett karácsonyi
idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. Akkoriban természetesen kisüzemi
körülmények között, kézi munkával, szabad tűzön, lábasokban főzték a fondant-t.
Hűtötték, majd újból felmelegítették, ízesítették, formába öntötték,
csomagolták. Az első fondant-t készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és
a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén.
Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi
műveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a
csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második
világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a
dekoratív édességre. Mostanság különböző édességgyártók karácsony közeledtével
ontják a szaloncukrok özönét.”
(http://index.hu/karacsony/2004/etelital/szalon3871/)
Ez az első zselés szaloncukor doboza. De sokan szerettük, amikor ritkán vagy csak pult alól lehetett kapni…
128. Megjött a Télapó
2009 december 6. | Szerző: Tuz
Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját
tükrös hegyi tón
vízilányok varrták.
Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy
kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.
Piros szemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a
kicsi szán
csengője a csöndben.
Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a
tiéd,
dúskálhatsz a jóban.
137. Gyertya
2009 december 22. | Szerző: Tuz
A Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma, a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával éppoly jelentős szimbolikus szerepet játszik, akárcsak a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál.
Oldal ajánlása emailben
X