150. Csokoládét, de milyet is?
2010 december 2. | Szerző: Tuz
Mikulásra általában nem nagy ajándékokban gondolkodunk, így többnyire a csokoládéban merül ki az ajándékozás. Milyet vehetünk?
Minden kisgyermek nagy izgalommal tisztogatja a kiscsizmáját, hogy reggelre a Mikulás megtöltse mindenféle finomsággal. A szülők pedig tonnaszámra vásárolják az édességet, amelyek a kipucolt lábbelikbe kerülnek.
Marcipános, töltött, cukortól zörgő – mindenféle csokimikulás kapható, amelyek csábítják a szülőket, mondván: „Egyszer van Mikulás!” A mennyiség helyett azonban érdemes a minőségre figyelni!
Családi kupaktanács
Mindenhonnan egy kis cukor és csoki: ovi, iskola, nagyszülők, szülők, keresztszülők és még sorolhatnánk. Sok kicsi sokra megy, és ez igaz a csokira is. Éppen ennek elkerülése miatt érdemes családilag megbeszélni, ki mit tesz a csomagba.
Ha mindenképpen csoki, figyelj a minőségre!
A cukorkákkal ellentétben a csoki olyan tápanyag, amelyre minden fejlődő szervezetnek szüksége van, persze nem tonnaszám. Számos kedvező tulajdonsága 
van, de csak a minőségi finomságnak. A különböző kakaómasszát tartalmazókban sok a cukor és az adalékanyag, így ezek azon túl, hogy a fogainkat roncsolják, semmilyen jó hatással nincsenek a szervezetre. A fehér csokoládé pedig csak nevében fehér, kakaót nem, csak kakaóvajat és cukrot tartalmaz.
Csokivásárláskor érdemes szem előtt tartani, hogy a legtöbb fajta csupán (a tejcsokoládé is) 30% kakaót tartalmaz. Az igazán jó minőségű csoki kakaótartalma 50–70%. Ha teheted, ezekből pakolj a csomagba, és inkább legyen kevesebb, mint hogy feleslegesen cukorral tápláljuk a kisgyermek szervezetét.
128. Megjött a Télapó
2009 december 6. | Szerző: Tuz
Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját
tükrös hegyi tón
vízilányok varrták.
Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy
kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.
Piros szemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a
kicsi szán
csengője a csöndben.
Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a
tiéd,
dúskálhatsz a jóban.
127. Újra találkozni
2009 december 6. | Szerző: Tuz
Ó, te kedves Mikulás
úgy szeretünk Téged!
Mindig, mikor jön a tél,
várva várunk téged.
Télen mindig hideg van,
de én azt nem bánom,
hiszen mindig ekkor van
Mikulás és Karácsony!
124. A Mikulás bűvös köpenye
2009 december 6. | Szerző: Tuz
Mindenki tudja, hogy a Mikulás ragyogó piros köpenyt hord, de vajon arról hallottál-e, hogy régebben zöld kabátba öltözött?
Sok évvel ezelőtt a Mikulás gyönyörű, zöld gyapjúkabátban és nadrágban indult útnak karácsonyeste, amit a manó szabók készítettek neki. A zöld a manók kedvenc színe, mert zöld leveles, erdei otthonunkra emlékezteti őket. A gyapjúkabátot vastagra szőtték, nehéz volt, és meleg, de miután sok évig védte a Mikulást a zord téli időjárás ellen, elrongyolódott.
A manó szabók tudták, hogy a Mikulásnak új bundára van szüksége,
és elhatározták, hogy a valaha létezett legcsodálatosabb ruhát készítik el neki. Megkérték a tündéreket, hogy segítsenek nekik megtalálni a legjobb kelmét. A tündérek beutazták az egész világot, és összegyűjtötték a legfinomabb pókselymet. Aztán tündérrokkával fonalat sodortak a selyemszálból, és fa szövőszéken anyagot szőttek belőle. Végül amikor megmutatták a kelmét a Mikulásnak, annak szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól.
– Ez a legbámulatosabb kelme, amelyet valaha is láttam – áradozott. – Olyan könnyű, mint a levegő, és úgy csillámlik, mint a pára. Csak egy hibát tudok rajta felfedezni. Ha ebből az anyagból készült köpenyt fogok hordani, én is csillogni fogok, mint egy áttetsző kísértet. Pedig nem akarom megijeszteni a gyerekeket, amikor meglátnak!
A tündérek kuncogtak. Ők már erre is gondoltak. Az utolsó ténykedésük az volt, hogy olyan kényelmessé varázsolták a kelmét, amilyenné csak lehetett. Bűbáj segítségével elfogták a nyári naplemente lágy, száraz melegét, és kimosták a kelmét a rózsás, bíborvörös ragyogásban. Mire a manó szabók befejezték a Mikulás köpenyét, az igéző anyag különböző részletei összeálltak, és gazdag, piros színben pompáztak, amely ma mindannyiunk számára oly ismerős.
A pókok selyemkelméje
A pókselyem az egyik legerősebb anyag a világon, az acélnál is erősebb. Szálai mégis puhák, és saját hosszuk másfélszeresére nyújthatók anélkül, hogy elszakadnának. Ez lehetővé teszi a tündéreknek, hogy a kelmét varázslatos tulajdonságokkal lássák el. Az időjárástól függően a szálak a Mikulás köpönyegének minden rétegében lazábbakká és vastagabbá válhatnak, és a bűvös kabát melegen tartja a Mikulást, ha hideg van, és hűsíti, ha meleg éghajlaton jár. A kelme olyan kemény, hogy a manó szabók nem tudták elvágni közönséges ollóval, amikor a Mikulás köpenyét készítették. Ezért a tündérek vágták el nekik, méghozzá úgy, hogy a jelölővarrás mentén szálldostak, és varázspálcájukkal eloldozták a szálakat.
Prémszegély
Azért van puha prémszegély a Mikulás bundájának gallérján és kézelőjén, valamint a csuklyáján, hogy védje a nyakát és a csuklóját, ha a köpenyére ráfagyna a jég. A manószabó-inasok minden tavasszal összegyűjtik az olyan teremtmények levedlett, fehér szőrét, mint például a sarki nyúl, és ebből szőnek új prémszegélyt a Mikulás kabátjára.
(http://www.nlcafe.hu/advent_gyerekeknek/20091128/a_mikulas_buvos_kopenye/)
19. És a Télapónak ki ad ajándékot?
2008 december 6. | Szerző: Tuz
– Kapusi bácsi! Kapusi bácsi! Már csak egyet alszunk, és itt
a Télapó! – rontott be lelkesen a kis ház ajtaján Boglárka.
– Szervusz, kislány! – köszöntötte az öregember, elnézően
mosolyogva Boglárka szeleburdiságán. – Gyere ide és mesélj, mit kértél a
Télapótól!
Boglárka fürgén odaszaladt az öreg Kapusihoz, és kényelmesen
az ölébe fészkelte magát.
– Nagyon jó voltam az idén – mondta, és ujjain számolni
kezdett. – Jól tanultam, jól is viselkedtem, sokat segítettem anyunak és
apunak, mindig szót fogadtam – itt egy kicsit megakadt a felsorolásban -, vagy
legalábbis majdnem mindig – helyesbített -, de azért igazán jó voltam, és …
és most biztosan megkapom, amit szeretnék…
– És mit szeretnél?
– Egy csodálatos, nagy babát. Akkora mint én – tárta szét
apró kezeit a kislány – gyönyörű szőke haja van, kék szeme, és … és meglátod,
nagyon megszereted majd te is.
– Aztán arra gondoltál-e már, hogy a Télapónak ki ad
ajándékot? – kérdezte váratlanul Kapusi bácsi.
– A Télapónak? – csodálkozott Boglárka. – De hát neki nem
kell ajándék, hiszen tele van a puttonya mindenfélével. Azt vesz ki belőle
magának, amit csak akar.
– Azért az nem úgy van ám, Boglárka! A Télapó egész évben
gyűjti a sok ajándékot a gyerekeknek, tömi tele a puttonyát. A végén aztán
semmi sem marad neki, hiszen nem magáért gyűjtöget, hanem a gyerekek örömére.
Te szeretsz ajándékot kapni, Boglárka?
– Igen, nagyon!
– Na látod! Szegény Télapó is biztosan örülne, ha valaki
gondolna rá. De hát a Télapónak ki ad ajándékot!? – ismételte meg a kérdést
Kapusi bácsi, és mosolygó szemmel, várakozva nézett a kislányra, aki láthatóan
elgondolkodott a hallottakon,
– Szegény Télapó! – mondta kisvártatva Boglárka. – Tényleg
nagyon rossz lehet neki!
– Gondold csak el – folytatta az öreg -, milyen magányos
lehet a Télapó egész évben. Még a gyerekek se gondolnak rá, csak ilyenkor,
amikor ajándékot várnak tőle! Aztán ha megkapták – el is felejtik hamar, mintha
ott se járt volna.
– Jó estét, Kapusi bácsi! – nyitott be az ajtón váratlanul
egy magas, bajuszos fiatalember, furcsa, kis zöld kalapban. – Mit szól, milyen
szép fehér telünk van! Így aztán biztosan idetalál a Télapó a szánjával, igaz-e
kislány!
– Szervusz Kálmán! – köszöntötte az öreg. – Mi járatban
erre, hol még a madár sem jár? Legfeljebb csak ilyen pelyhes kiscsibe –
pillantott Boglárkára szeretettel.
– Csak benéztem, hátha meggondolta magát a festmény ügyében.
– Nem eladó! – rázta meg a fejét Kapusi bácsi.
– Ugyan már, minek az a téli tájkép magának, mikor itt van
az igazi, hamisítatlan hórengeteg! Csak ki kell néznie az ablakon!
– Mondtam már neked Kálmán, hogy ez emlék apámtól. Ez az
utolsónak festett képe maradt csak meg az egész gyűjteményből. Ezt pedig nem
adom el.
– Hát, ha mégis meggondolná magát, csak szóljon! Tudja, hogy
bármikor jó árat adok érte – mondta a fiatalember, majd megemelte kalapját és
távozott.
– Milyen képről beszéltetek? Megnézhetem? – ugrott fel
Boglárka.
– Gyere, megmutatom.
A szomszéd szobában Boglárka még sosem járt. Egyszerű kis
szobácska volt, középen, a fal mellett egy öreg, rozoga ágy terpeszkedett
méltóságteljesen, felette egy festmény, díszes keretben. A kép egy téli tájat
ábrázolt. A szikrázó hóval borított fenyőfák büszkén ágaskodtak az ég felé, s a
magasból letekintve őrizték a fehérben pompázó dombokat.
Boglárka meghatottan álldogált az ágy lábánál, egy kopott
karosszék mellett. Kezét az öregember tenyerébe csúsztatta, s halkan suttogott.
– De hiszen ez a Télapó otthona! – és szinte hallani vélte a rénszarvasok húzta
szán dallamos csengőit.
– Bizony! – mondta Kapusi bácsi. – Ha ránézek erre a képre,
nekem is gyakran eszembe jut a Télapó. Néha úgy érzem, mintha én ülnék a
szánon, s száguldanék csilingelve, egyenesen ide… a gyerekekhez…hozzád…
– Na, elég az ábrándozásból! – váltott hirtelen hangnemet az
öregember. – Ideje hazamenned! Gyere, elkísérlek! Gyorsan sötétedik, édesapád
már biztosan vár.
Valóban, Boglárka apja a kertkapuban álldogált.
– Adjon Isten, jó estét! – üdvözölte meleg hangon Kapusi
bácsit, s eszébe jutottak szülei, akik hajdanán ugyanígy várták őt téli estéken
a ház előtt. Mert az öreg Kapusi bizony őt is a térdén ringatta valamikor, s ő
hosszú, boldog estéket töltött nála, csodálatos történeteit hallgatva.
– Jó estét neked is, fiam! Aztán mit hoz a Télapó ennek a
kis fruskának? – bökött Kapusi bácsi a házba szaladó kislány felé. – Mert
nagyon várja ám a holnapot!
– Tudom – sóhajtott Boglárka édesapja. – Egy óriási babára
vágyik. Nagyon csalódott lesz szegény, mert sajnos nem vehetjük meg neki. Tudja
Kapusi bá’, a gyárnak nehezen megy, kevés a munka, és hát meg kell néznünk
alaposan, mire költjük a pénzt. Ilyen drága babára sajnos most nem telik. Talán
jövőre.
– Pedig hát szomorú lesz a kisasszony a hőn áhított baba
nélkül – mondta elgondolkodva Kapusi bácsi. – De talán a Télapó majd
megkönyörül rajta – tette hozzá rejtélyesen. – Na, minden jót fiam, és
nyugodalmas jó éjszakát!
– Minden jót! – búcsúzott az édesapa is, és szeretettel
nézett a lassan elbicegő öreg után. “Gondolkoztál-e már azon, hogy a
Télapónak ki ad ajándékot?” ötlöttek föl hirtelen Kapusi bácsi egykori
szavai. Eszébe jutott az a hosszú, emlékezetes éjszaka, amikor órákon keresztül
faragta a Télapónak szánt sípot. De régen is volt már!
– Képzeld! – fogadta a felesége, mikor belépett a házba. –
Ez a lány a fejébe vette, hogy ajándékot készít a Télapónak! Talán azt hiszi,
hogy így biztosan megkapja a babát.
Az édesapa elmosolyodott.
– Hagyd csak, hadd csinálja! Legalább megtanulja, hogy
nemcsak kapni jó, de ajándékozni is legalább akkora öröm.
Boglárka nagy odaadással dolgozott egész éjjel. Egy
rajzlapot vett maga elé, és a Télapó otthonát, a fehéren szikrázó, havas tájat
festette meg. A kép közepén ott pompázott a rénszarvasok húzta szán, rajta a
vidáman integető, piros ruhás Télapóval.
Mikor elkészült, óvatosan belegöngyölte a képet a
csizmájába, és a csillogóra tisztított lábbelit a ház ajtaja elé tette.
Másnap reggel Boglárka izgatottan rohant öreg barátjához.
– Kapusi bácsi! Kapusi bácsi! Nézd csak, megkaptam a babát!
– Igazán gyönyörű – dicsérte az öregember. – Majdnem olyan
szép, mint te vagy.
Boglárka titokzatosan odahajolt Kapusi bácsihoz. – Én is
készítettem ám egy ajándékot a Télapónak! Hogy ne érezze olyan egyedül magát!
De most szaladok! – mondta, és már fogta is a kilincset. – Megmutatom a többieknek
is a csodálatos babámat! Csókolom! – intett, és már ott sem volt.
Az öreg Kapusi derűsen nézett az önfeledt kislány után. Egy
darabig még álldogált az ablakban, gyönyörködött a behavazott tájban, majd
hálószobájába ment és kedvenc karosszékébe telepedett. Pillantását az ágy
fölötti falra vetette. 
A falról hiányzott a kép.
Helyében egy gyermeki elfogulatlansággal festett papírlap
függött: egy téli táj, középen a vidáman integető Télapóval. – Hosszú ideje ez
a legszebb teled, Télapó! – suttogta maga elé Kapusi bácsi, és a meghatottság
könnycseppei lassan gördültek alá évgyűrűktől barázdált arcán.
18. Levél a Télapóhoz
2008 december 6. | Szerző: Tuz
Télapó! Télapó!
Hová lettél? Hol a hó?
Tudja a házból az
összes gyerek,
hogy ma levelet küldök Neked.
Üzenik ok is
mind a hóra
várnak
Szánkózni szeretnének,
meg nagy-nagy hó csatákat!
“Nem kérek én
egyebet,
csak amit a gyerekek:
diót, csokit, mogyorót,
Ráadásul minden
jót.”
S halljátok csak! Mily csuda:
termett ott egy mesefa.
Meseország
közepén.
Arról szüreteltem én.
Szedtem róla száz mesét.
Mind a száza
csuda szép,
altató és ringató.
Gyerekeknek ez való.
Zsákba raktam mind
a jót:
diót, csokit, mogyorót,
babát, mackót, madarat,
tücsköt,
szöcskét, bogarat.
Tücsök, szöcske megszökött,
megugrott egy híd
fölött.
Elrepült a legyecske…
Itt a mese helyette.
(Kapuvári Lídia)
154. Mikulás
2010 december 6. | Szerző: Tuz
Ott lakik a Mikulás.
Szél a szánja – mégse fázik,
Úgy röpül egy messzi házig.
Csengője a hópehely.
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.
Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta varázs a palást:
Leshetsz reggelig magadban,
Mert ha eljön, láthatatlan.
Hogyha tudnád, hol lakik,
S odaérnél hajnalig,
Jutnál mesebeli tájra –
Elolvadna palotája.
Megriadna és tova –
Röpítené fagylova,
A helyén meg, idenézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.
Ne lesd meg a Mikulást,
Hadd suhogjon a palást,
Jöjjön, jöjjön láthatatlan
Éjszakában és havakban.
Táncolj, örülj, énekelj,
Mint kerengő hópehely.
Csengőjüket fenyők rázzák,
Telis-teli cipőd, csizmád.
Oldal ajánlása emailben
X