110. Vízkereszt

2009 január 6. | Szerző: Tuz |

A pogány görög kultuszokban az istenség, megjelenését, és annak évenkénti
megünneplését jelentette. Az őskeresztény egyház szinkretista hajlandóságából
arra következtethetünk, hogy időpontja a pogány korban is az év elejére esett,
a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt.

Az egyház ezen a napon emlékezik
meg a napkeleti bölcsekről, Gáspárról, Menyhértről és Boldizsárról, akik a
Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró
tisztelettel hódoltak a gyermek és édesanyja, Mária előtt, valamint Jézus
megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a
középkortól pedig a nyugati egyház is. A keleti egyházban a Jézus érintésétől
megszentült Jordán emlékezetére a folyók megkeresztelése is szokásban volt. A
görög, bolgár és a szerb papok pompás körmenet élén vonultak a folyó partjára,
s ott a szertartás részeként fából vagy jégből faragott keresztet vetettek a
vízbe, amit aztán edzett testű hívek egymással versengve halásztak ki.

 

A víz megkereszteléséből,
megszenteléséből ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést
vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban, de haza is hordták
meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító
hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és
állattartás területein is.

A víz és tömjén megszenteléséből keletkezett a házszentelés szokása, amely
viszont már a háromkirályok tiszteletéhez kapcsolódik. Vízkereszt egyházi
jelképe, a sugárzó, arany betlehemi csillag is összekapcsolja a nap két szent
eseményét.

 

 

Népszokások

Vízkereszt napjának népszokásai
a templomban megszentelt vízhez kötődnek. Ipolytarnócon, Litkén,
Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház
apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték
vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt
víz az embert születésétől haláláig kísérte: ebből a vízből hintettek a
bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a
vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő
vízkeresztre, azt a kútba öntötték.

Már a XV. században jellegzetes
magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsnagyűjtése. Ezen a napon
volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének
kezdőbetűjét (G + M + B) és az esedékes évszámot az ajtóra. A XVI. század óta
dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a
mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében
köszönteni.

 

A vízkeresztkor megszentelt
vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelőkor (február 2.) megszentelt
gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s
azokat a ház első szobájában tartották. Kettőt az esetleges halott számára
tettek félre, egyet égzengés ellen. amennyiben az év folyamán nem volt szükség
a gyertyákra, úgy azokat a következő évben újra megszentelték. A már kétszer
szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta. Mihálygergén
a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtották meg, úgy
tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy
a férjétől elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az
ördögöt kiűzzék belőle.

 

Vízkereszthez kapcsolódik a
következő időjóslás: “Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban,
nem lesz hosszú a tél.”

Évközi idő kezdete: a keresztény naptárban a karácsonyi időt az évközi idő
váltja fel. A laikus nyelvezetben ez egyet jelent a karácsonyi ünnepek végével
és a farsang kezdetével. A karácsonyfát is az ünnep utolsó napján, vízkeresztkor
szokás leszedni.