76. A fenyőfák vándorútja
2008 december 21. | Szerző: Tuz
Mélységes csend és kékes ködpára gomolygott. Dermedten roskadoztak a fák
szikrázó-fehér prémes terhük alatt. Egyszerre csak suttogás támadt közöttük.
is látták, hogy a túlsó erdőszélen hatalmas szál ezüstfenyő lépked, s amerre
elhalad, nyomában elindulnak a fenyőfák. Izgatott mozgolódás támadt.
– Most elindulnak a városba a karácsonyfák – felelték azok nyugodt, méltóságos
hangon. A menet egyre nőtt.
– Mindjárt ideérnek – suttogta lázasan egy apró lucfenyő a társainak.
– Ti úgysem kelletek – dörmögött rájuk egy sudár, szép ezüstfenyő.
– Pedig de szeretnék én is karácsonyfa lenni, ott ragyogni az ünnepen! –
sóhajtott fel sóvárogva a törpe lucfenyő.
– Te, te csöppség, hiszen nem bírnád az utat a városig. Az ágad mind letörne a
gyertyák alatt! – vágott közbe a gőgös fenyőóriás.
– Látod, én nem is megyek! Pedig tudom, szívesen vinnének, de én nem akarok az
emberek közé kerülni! A menet odaérkezett eléjük. Legelöl hatalmas,
mindnyájuknál magasabb, arányos termetű fa haladt.
rostoklók. Az öregek tudják, hogy minden esztendőben végighalad az erdőn és
kiválogatja az újonnan felnövekedett legszebb szál fákat, hogy elvezesse őket
az emberek ünnepére. Nagy tobozszemével csak végignézett egyik-másik fenyőfán,
erős ágkarjaival intett neki, s az könnyedén, alázatosan odaállt a sor végére s
indult a többi után. Ahogy a vezérfenyő rápillantott a törzsekre, mindegyik fa
tudta már, mi a dolga. A szép, egyenes derekú fák rendre bekerültek a menetbe,
a kicsinyek a helyükön maradtak, hadd erősödjenek még jövő karácsonyig. S a meleg,
barna tobozszempár egyszerre csak végigsimogatta a sóvárgó kis törpefenyőt is.
repesve odalépett társai közé, minden lépéssel megnőtt egy fejjel. Úgy érezte,
hogy mire a sorba ért, már majdnem akkora lett, mint derekabb fivérei. Boldogan
nézett vissza a helyükön maradt fákra, s csodálkozva vette észre, hogy a gőgös
ezüstfenyő fölött elsiklott a vezérfenyő tekintete, s az lehajtott fővel
szégyenkezve áll az út mentén. “Érdekes – gondolta magában a kis
törpefenyő – hiszen örülnie kellene! Nem is akart a városba menni…”
– A csapat kiegészült. Az utolsó fákat is elhagyták már a
kiválasztottak, s az erdőn túli réten megindultak vezetőjük nyomán, a város
felé. Hanem a kis törpefenyő egyszerre csak úgy érezte, hogy elnehezül a szíve.
Hirtelen előresietett a menet legelejére, s megszólította a méltóságosan haladó
vezérfenyőt:
– Bocsáss meg, kérlek – kezdte akadozva, és szépen elmondta neki a szép szál
ezüstfenyő dolgát, hogy o úgy látta, a végén mégiscsak elszomorodott, amiért
nem lehet karácsonyfa.
– Aki nem akar velünk jönni, itt maradhat az erdőn – felelte halkan a vezető, s
mélyen, figyelmesen rátekintett.
– De hátha megbánta, és most fáj a szíve… – szólalt meg újból bátortalanul a
kis fenyőfa. A vándorfenyő fölemelte karját, s a légen át a távolból vékonyan,
tépett zokogást hozott utánuk a szél. És mindnyájan érezték, hogy a daliás
ezüstfenyő sír.
– Akarjátok mégis? – kérdezte a szelíd vándor, és ok egyszerre
bólintottak valamennyien. – Akkor itt megvárjuk.
És alig mondta ki, már látták is közeledni az erdőszél felől, sietősen, szinte
futva a hatalmas ezüstfenyőt. Olyan magas volt, mint közülük a legerősebbek. S
ahogy elébük ért, minden lépésnél kisebb lett egy fejel. Mire a sor végére lépett,
már ugyanakkor volt csak, mint a legtöbbjük. Szótlanul igazodott a jószívű kis
törpefenyő mellé: válluk épp egy vonalba került.
nekivágott az útnak.
(Vidor Miklós)
74. Ünnepi fények
2008 december 21. | Szerző: Tuz
Ünnepelünk. Az utcák, a házak,
kertek mind ünnepi fénybe öltöztek, és színesen ragyognak a fenyőfák is a
szobákban. Ilyenkor karácsony táján az emberek szívébe is ünnepi fény költözik.
Legalábbis úgy érezzük, pedig az a fény ott van mindenkiben a dolgos
hétköznapokon is, sőt olyankor is, amikor haragszik a főnökére, irigyli a
szomszédot, szidja az anyóst. Csak olyankor meghúzódik mélyen, nehéz észrevenni
a ráhalmozott időről-időre megélt bosszúságoktól. A bosszúságoktól, amiket
aztán el is felejt, vagy rájön, hogy kár volt miatta idegeskedni. De a fény ott
van mindig, mert az örök.
Így ünnepek táján nem csak szekrényeket poroljuk le, hanem a szívünkben
élő szeretetet is. Ami mindenki szívében más és más. 
Olyan mint egy csodálatos,
egyedi ékszer: semmihez sem hasonlítható, mindenkié másért szép. A ünnepi fenyő
alatt azt a jóleső meleg érzést ennek a gyönyörű ékszernek a ragyogása adja.
Lehetne a fa alatt akárhány szép és nagy ajándék, ha az a fény ott bent nem
világítana. Őrizzük hát a lángját!
66. A karácsonyfa énekel
2008 december 19. | Szerző: Tuz
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség idején,
Óh csak ne legyen sorsom bús közöny,
Óh csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény,
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
Imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.
(Reményik Sándor)
63. Karácsonyi ének
2008 december 19. | Szerző: Tuz
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyúlt…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
(Babits Mihály)
60. Szép
2008 december 19. | Szerző: Tuz
Az
Ünnep
végigsétált
a tereken és az
utcákon. Benézett az
ablakon, belépett az
ajtókon.Volt, ahol meg-
pihent, volt, ahonnan
gyorsan továbbsietett.
elcsitította a sze-
leket, szépre
festette
az
eget és a felhőket.
Elsimította az
aggódó ráncokat
néhány arcon,
örökre lezárt
néhány fáradt
szempárt, és
megállt, hogy gyö-
nyörködjön kisgyer-
mekek mosolygós
álmaiban. Kibékített
néhány veszekedőt,
és nem értette,
mások miért miatta
vesznek össze.
Az utcán lépkedve
betakart néhány
fázó hontalant,
és enni adott né-
hány éhezőnek.
Volt, aki ellépdelt
mellette, észre
sem vette. Volt,
aki rég nem látott
ismerősként üdvözölte.
Végül bepillantott
boldog és boldogtalan,
nyugodt és nyugtalan
álmokba, majd
észrevétlenül kisétált
a terekről és az utcákról.
59. A jászol fénye
2008 december 18. | Szerző: Tuz
Gyermek Jézus,
karácsony éjjel
a világban
Oly hideg van.
Gyermek Jézus,
A világ talán olyan
mint egy fáradt,
öreg zarándok,
aki az éj sötétjében
keresi jászlad fényét.
Gyermek Jézus,
Szeretetből font
Jászolodban
hadd találjon Rád,
hogy a világ jobbá legyen,
(S.Danieli; Luce nel
presepe)
57. Kicsi Jézus
2008 december 17. | Szerző: Tuz
Napkeleti három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár
Késő éjjel, vak sötétben ugyan bizony merre jár?
Kincset visznek teveháton: tömjént, mirrhát, aranyat,
Fejük felett fényes csillag, az mutatja az utat.
Bandukolnak a pusztában, bennük béke, szeretet.
Császárt mennek látogatni? Nem. Egy pici gyereket.
Leborul a három király betlehemi jászolnál:
— Ég küldötte, kicsi Jézus, a megváltónk Te volnál?
Eléd tesszük a szívünket mi szegény, rossz emberek,
Símogassad, gyógyítsad meg, Te menybéli kis gyerek.
Jászol mélyén, szalma között a kis Jézus felnevet,
Áldás van a mosolyában, megbocsátás, szeretet:
— Nem érheti baj és bánat, ki engem szívébe zár;
Menjetek hát békességgel, Gáspár, Menyhért, Boldizsár!
Elrohantak a királyhoz ősz szakállú, vén jósok,
Nagysüveges, köpönyeges varázslók és tudósok.
— Heródes úr, nagy királyunk! Jaj! Hatalmad odavan:
Királya lesz a világnak, százszor nagyobb bárkinél
Nem lesz nyugtod trónusodon, amíg a kis Jézus él!
— Elő hát a katonákkal! Fusson a sok fegyveres!
Nem bújhat el sehová sem, kit egész sereg keres!
Tele is lett katonákkal minden utca, minden út,
Minden házat átkutatnak, minden várost és falut.
Ámde azért ne féljetek: Jézust ők meg nem lelik,
Nem lelhetik, hisz haraggal, gyűlölettel keresik.
Jézus Krisztust megtalálni rossz szándékkal nem lehet,
De hit, jóság és megértés biztosan hozzá vezet!
Jó Isten a mennyországból égi angyalt küldött le
Akkoriban, hogy Heródes a kis Jézust üldözte,
Megmenteni a gyermeket, kicsi fiát, Jézuskát
S kikre bízta itt a földön: Józsefet és Máriát.
Szólt az angyal József ácshoz: ,,Alázattal hallgasd hát,
Amit mondok: jó Istenünk, a mi atyánk parancsát!
Haragszik a gonosz király, kinek neve Heródes,
Sok katona, egész sereg mind csak titeket keres.
Még ma éjjel indulj útnak, amilyen gyorsan lehet,
Egyiptomnak földjére vidd Máriát s a gyermeket.
Ne félj József, baj nem érhet az utadon semmilyen,
Minden vészben, nagy veszélyben, megsegít az Úristen.
Ő vigyáz rád, bármi bárhol történjék is teveled.
Indulj bátran, benne bízzál s van már néked fegyvered!”
Kicsi Jézus családjával csacsiháton menekül,
Üldözői vad kezére, ne féljetek, nem kerül.
Mennek-mennek arrafelé, hol Egyiptom földje vár,
Drága terhét féltve viszi Fülesük, a hű szamár.
Kis batyuba van bekötve minden földi vagyonuk,
Pár szál ruha, ácsszerszámok, fúró, fűrész, szeg, gyaluk.
Nincsen pénzük, földi kincsük, szegények ám ők nagyon,
De akik egymást szeretik, minek azoknak vagyon?
Gyermekére, Jézuskára rámosolyog Mária,
Nem kell neki aranyékszer, — hisz itt van a kisfia.
József, az ács nézi őket, jó Istennek hálát ád,
Boldog, hogy így együtt lehet egymással a kis család.
Bármennyit kell szenvedniök, a szeretet erőt ad.
S akik hűek, akik bíznak, Isten azokkal marad.
Igaz hite megmentette a bajtól József ácsot,
Megmenekült, mert követte az isteni tanácsot.
(Gábor Éva; részlet)
78. Kívánságok
2008 december 21. | Szerző: Tuz
Oldal ajánlása emailben
X